Pénznevelde információtár - Biztosítási szakszótár

Biztosítási szakszótár

A biztosítási területen előforduló szakkifejezések értelmezését segíti a rendszerben található biztosítási szakszótár.
A szakszavak ABC rendben találhatók meg.


A B C D E F G H I J K L M N O P R S T U V Z

A
abszolút önrészesedés: levonás jellegű önrészesedés, amelynek mértékét százalékban, vagy összegben (vagy mindkettőben) határozzák meg. Ha a kár összege az önrész mértékét nem éri el, a biztosító nem térít. Ha a kár nagyobb, mint az önrészesedés, a teljes kár meghatározott százalékát, vagy a meghatározott összeget a kárból levonják, és azt a biztosított maga viseli.
adóigazolás: az adókedvezményben részesülő és érvényben lévő biztosítási szerződésekrol a biztosító adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást ad ki a tárgyévet követő január hó 31. napjáig.
adózás és biztosítás: a biztosító szolgáltatásai nem minősülnek jövedelemnek, így a kifizetett összegek nem szja-kötelesek. (Kivéve: a felelősségbiztosítás alapján fizetett jövedelempótló járadékokat.) További lényeges kedvezmény: a 10 évnél hosszabb tartamú élet- és nyugdíjbiztosítások éves díjának 20%-a, de: maximum 50 ezer forint a számított adóból levonható, illetőleg visszaigényelhető.
ág: biztosítási ág
ágazat: biztosítási ágazat
ajánlat: a biztosítási igényt megfogalmazó és a szerződéskötésre irányuló egyoldalú írásbeli nyilatkozat. Az ajánlatot jogi értelemben soha nem a biztosító teszi, hanem a biztosítási védelmet kereső szerződő. Az ajánlat még nem szerződés; kétoldalú megállapodássá akkor válik, ha azt a biztosító elfogadja. (szerződés létrejötte)
akaraton-kívüliség: a biztosítási baleset-fogalom lényeges fogalmi eleme. Azt jelenti, hogy a biztosított akarat-elhatározása és a bekövetkezett biztosítási esemény között nincs okozati összefüggés.
aktív viszontbiztosítás: más biztosító kockázatainak viszontbiztosításba vétele, a kockázatok (egy részének) átvállalása. Loro viszontbiztosításnak is nevezik.
aktuárius: biztosítási matematikusi feladatokat is ellátó, kiemelt felelősségű szakember a biztosítóintézet apparátusában. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése.
akvizíció: a biztosítások megkötésére irányuló üzleti tevékenység, módszerei: a tájékoztatás, a meggyőzés, az érvelés.
alapbiztosítás: a legfontosabb kockázatokra kötött biztosítási szerződés, amelyhez kiegészítő biztosítás-ok is köthetők.
alkusz: (bróker vagy makler) olyan biztosításközvetítő, aki a szerződés létrejöttét, fennmaradását a biztosítási védelmet kereső megbízásából segíti. Gyakorlatilag az ügyfél ügynöke! Segítséget nyújt a biztosítási igény megfogalmazásához (ajánlat), a megfelelő partner (biztosító) kiválasztásához, közreműködhet a díjbeszedésben és a kárrendezésben is. Az alkusz független: nem köthet olyan megállapodást, hogy az ajánlatokat csak egyetlen biztosítóhoz közvetíti. Az alkusz a biztosítótól kap jutalékot.
all risks: "minden kockázatra" kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a biztosítási eseményeket, hanem csak a kizárásokat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában a szállítmány-, illetőleg az építési-szerelési biztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.
állampapír: az államadóságot, illetőleg annak egy részét megtestesítő, a deficit finanszírozására kibocsátott értékpapír. Gyakorlatilag kockázatmentes befektetés, ezért a hatékony piacokon a legkisebb hozamot garantálja. Nálunk egyelőre fordítva van! A biztosítók befektetései jelenleg zömében az állampapírpiacon realizálódnak.
Állomány: a biztosító érvényes biztosítási szerződéseinek összessége.
állomány-átruházás: jogi aktus, amelynek eredményeként az egyik biztosító egy másik biztosítónak adja át az állományát vagy annak egy részét. A kötelezettségek a továbbiakban az átvevő biztosítót terhelik, de a jogosultságok is megilletik.
állománydíj: egy adott időszakban érvényes biztosítások egyévi díja a biztosító statisztikáiban.
alulbiztosítás: ha a vagyontárgy valóságos értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, következmény: a pro rata térítés. A premier risque biztosításoknál nem jöhet szóba a pro-rátázás.
antiszelekció: ellenkiválasztás. A személyek azon törekvése, hogy a biztosan vagy nagy valószínűséggel bekövetkező kockázataikra - azok eltitkolásával - keressenek biztosítási fedezetet. Ez a törekvés általában közlési kötelezettség- sértéssel jár együtt.
aránylagos kártérítés: pro rata
átdolgozás: folyamatos kockázatviselést garantáló, szerződéskötési megoldás, amelynek során a régi szerződés - közös megegyezéssel - megszűnik, az új pedig - ezzel egyidőben - hatályba lép. Mivel két szerződésrol van szó, a megoldás különbözik a szerződésmódosítástól.
átlagkár: üzletág-on belül az összes kifizetett kár és a bekövetkezett biztosítási események hányadosa.
AUDATEX: Németországban kifejlesztett számítástechnikai program a gépjárműkárok, javítási költségek egységes megállapítására, illetőleg becslésére.
autoszelekció: önkiválasztás. A személyek azon törekvése, hogy fokozott veszélyeztetettségük, vagy veszélyérzetük esetén mihamarabb, és minél teljesebb körű biztosítási védelmet teremtsenek maguknak. Az ilyen igény természetes és méltányolható, nem úgy, mint az antiszelekció.
avultatás: a vagyontárgyak (pl. ingóságok, épületek, gépjárművek) értékének az időmúlás, illetőleg a fokozatos elhasználódás miatti csökkenése. Mértékét százalékban határozzák meg. Ha pl. egy gépkocsi - a kár idopontjában - 70%-os műszaki állapotú, és totálkárt szenved, a károsult az újkori érték 70%-ára tarthat igényt. A fennmaradó 30% az avultatás mértéke, amelyet a tulajdonosnak kell viselnie. (káronszerzés).

B
baleset: a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső ok, amely vagyoni károsodást, személysérülést, betegséget, munkaképtelenséget, rokkantságot vagy halált okoz.
baleset-biztosítás: olyan biztosítási szerződés, amely a baleset bekövetkezése esetén nyújt szolgáltatást a biztosított, vagy annak halála esetén a kedvezményezett részére.
BBP-biztosítás: külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. Az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.
befektetési hozam: a díjtartalékokat a biztosító a pénzpiacon befekteti, és abból jelentős hozamra tesz szert. Mivel azonban a díjtartalék az "ügyfelek pénze", a hozamok minimum 80%-a a biztosítottakat illeti meg. A biztosító azonban ennél magasabb %-ot is "kiígérhet" ügyfeleinek. A kiígért hozamokon felüli rész a biztosítót illeti meg, hiszen a befektetésekkel költségei is felmerültek; valamint így válik érdekeltté a minél eredményesebb befektetésben.
belépési kor: életbiztosításoknál a biztosítási szerződés hatálybalépése évének és a biztosított születési évének a különbözete.
bemutatóra szóló kötvény: a kedvezményezettjelölés során a szerződő úgy is rendelkezhet, hogy az esedékessé váló szolgáltatást a biztosító a kötvény bemutatójának fizesse ki. Ilyen esetben a biztosító nem vizsgálja, hogy a kötvény hogyan jutott a kedvezményezett birtokába, a kötvény quasi értékpapírként funkcionál.
betegségbiztosítás: biztosítási szerződés, amelyben a biztosító azt vállalja, hogy a biztosított megbetegedése esetén meghatározott szolgáltatásokat teljesít: pl. viseli a kórházi ápolás költségeit, táppénz-kiegészítést vagy napi térítést nyújt stb. Sokak szerint helyes elnevezése: egészségbiztosítás.
betöréses lopás: a vagyonbiztosítási szerződésekben meghatározott biztosítási esemény - eltér a büntetőjogi meghatározástól. Fogalmi elemei általában a lezárt helyiségbe való erőszakos vagy lopott, illetőleg hamis kulccsal történő behatolás.
BIOSZ: Biztosító Intézetek Országos Szövetsége. 1919. február 17-én alakította meg 35 hazai biztosítóintézet. Érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetként működött egészen az 1949-es államosításig. A MABISZ elodje.
bizalmi orvos: a biztosító által megbízott szakértő orvos, aki közreműködik az élet-, nyugdíj- vagy balesetbiztosítási kockázatok elbírálásában. Titoktartási kötelezettség terheli, ez alól csak a biztosított, illetőleg az ajánlattevő adhat felmentést.
bizonyítási teher: eljárásjogi fogalom, amely azt szabályozza, hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani. A bizonyítás sikertelensége az igényérvényesítést kizárja. A biztosítási jogviszonyban a biztosítási esemény bekövetkezését, valamint a kár összegét mindig a biztosítottnak, a mentesülési ok fennállását pedig mindig a biztosítónak kell bizonyítania.
biztosítási ág: a biztosítások kockázati ismérvek szerinti csoportosítása. Két ága van: a nem-életbiztosítás és az életbiztosítás. Elterjedt angol nyelvű elnevezésük non-life illetőleg life.
biztosítási ágazat: a biztosítási ágon belül az azonos vagy hasonló kockázatok csoportja. (Pl. a nem-életbiztosítási ágon belüli ágazat a gépjármű-biztosítás.) .
biztosítási csalás: célzatos bűncselekmény, amelynek során a biztosítót tévedésbe ejtik, vagy tévedésben tartják, és ezzel kárt okoznak. (Btk. 318. §) büntetése: két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
biztosítási díj: a biztosító kockázatviselésének ellenértéke. Összegét és esedékességét a szerződés rögzíti. Ha az esedékességtől számított 30 nap elteltével (respiro) a díjat nem fizetik meg, a 30. napon a szerződés minden értesítés nélkül, automatikusan megszűnik, hacsak a felek nem állapodtak meg díjhalasztásban vagy hosszabb respiroban.
biztosítási érdek: vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában valamilyen okból érdekelt. Ha az érdek megszűnik - pl. a tulajdonos a vagyontárgyat eladta - , az érdekmúlás miatt a biztosítási szerződés is automatikusan megszűnik.
biztosítási esemény: a szerződésben rögzített olyan jövőbeli esemény, amelynek bekövetkezése esetén biztosítási szolgáltatás jár. Meghatározásának egyik eszköze a kizárás. Biztosítási esemény lehet valamilyen károsító esemény (törés, betörés, tűz stb.), halál vagy meghatározott idopőnt elérése (életbiztosítás), testi sérülés, rokkantság (baleset-biztosítás).
biztosítási időszak: a szerződésben megjelölt időszak, amelyre a biztosítási díj vonatkozik. Általában egy év, de lehet ettől eltérő időtartam (általában rövidebb) is. A szerződés felmondásánál is nagy jelentősége van.
biztosítási kötvény: kötvény
biztosítási összeg: a biztosítási szerződésben rögzített összeg, amely a biztosító szolgáltatásának felső határa. (alulbiztosítás, túlbiztosítás)
biztosítási szaktanácsadó: Engedéllyel rendelkező biztosítási szakértő, aki meghívás alapján, díj ellenében nyújt a biztosítási tevékenységgel összefüggő szaktanácsot, biztosításközvetítőként azonban nem járhat el.
biztosítási szerződési feltételek: törvény által szabályozott, minimális tartalmi kellékek, amelyeket minden biztosítási szerződésnek tartalmaznia kell.
biztosítási tevékenység: szigorúan szabályozott gazdasági, pénzügyi tevékenység. Szerződésen, jogszabályon vagy tagsági viszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a biztosító megszervezi a veszélyközösséget, matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja a biztosítási díjat, meghatározott tartalékot képez, a kockázatokat átvállalja, és szolgáltatásokat teljesít. Biztosítási tevékenység csak előzetes engedélyével folytatható.
biztosítási titok: minden olyan adat, információ és tény, amely a biztosító, az alkusz, vagy a biztosítási szaktanácsadó ügyfeleinek személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, gazdálkodására és biztosítási szerződéseire vonatkozik. A felsorolt biztosításpiaci résztvevőket a titoktartási kötelezettség akkor is terheli, ha a szerződés - bármilyen okból - nem jött létre.
biztosítási törvény: 1996. január 1-jén hatályba lépett magas szintű jogszabály. Teljes elnevezés: 1995. évi XCVI. törvény a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről. A biztosítás közjogának és állami felügyeletének szabályait tartalmazza.
biztosításközvetítő: a biztosítóintézet és a biztosítási védelmet kereső ügyfél között közvetítő személy; tevékenysége a biztosítási szerzodés létrehozásában és fenntartásában való közreműködés. Munkájáért jutalékot kap. Pozícióját tekintve lehet ügynök vagy alkusz.
biztosító: biztosítási tevékenység folytatására jogosult szervezet. Szervezeti forma szerint háromféle lehet: biztosító részvénytársaság, biztosító szövetkezet vagy biztosító egyesület.
biztosító egyesület: önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon, egyesületi formában működő, biztosítási tevékenységet végző szervezet. Kizárólag tagjai részére nyújt - tagsági díj ellenében - biztosítási szolgáltatásokat.
biztosító részvénytársaság: részvénytársasági formában működő biztosító. Csak névre szóló részvényt bocsát ki.
biztosító szövetkezet: szövetkezeti formában működő biztosító, alapításához legalább 50 tag kell.
biztosítópénztár: teljes nevükön: önkéntes, kölcsönös biztosítópénztárak. Biztosítási tevékenységet végző, sajátos egyesületi (pénztári) formában működő, non-profit szervezetek. A biztosítási jogviszony a pénztárba való belépéssel jön létre, gyakorlatilag tagsági viszony. Három típusa létezik: a nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár. Tevékenységüket állami hatóság felügyeli.
biztosított: a biztosítási szerződés fontos alanya. Az ő életét, testi épségét és vagyonát védi a biztosítás. Mindig ő (vagy az általa kedvezményezett) lesz jogosult a biztosító szolgáltatására, még akkor is, ha a díjat a szerződő fizeti. Személye gyakran egybeesik a szerződővel.
blokk kötvény: egyszerű kockázat-elbírálású, tömeges biztosítási szerződések megkötését igazoló okirat. Az ajánlat aláírása egybeesik a kötvény átadásával, így a szerződés azonnal létrejön.
bonus: díjkedvezmény, amellyel a biztosító az ügyfél tartós kármentességét honorálja. A kedvezmény realizálódhat a díj egy részének visszafizetésével (pl. casco) vagy a következő évi díj csökkentésével (pl. kötelező gépjármű felelősségbiztosítás).
bróker: alkusz

C
captive biztosító: nagy ipari és kereskedelmi vállalatok által létrehozott biztosítótársaság, amely általában csak az alapítók biztosítási kockázatait vállalja, s azokat viszontbiztosításba adja.
casco: járműtestek törésbiztosítása, amely általában kiterjed az elemi károkra és a lopásra, illetőleg rongálásra is. Az autocasco a legismertebb, de van hajócasco, légijármu-casco... stb. is.
cash-flow: elemzési módszer, amely célja a szorosan vett biztosítási tevékenység bevételeinek és kiadásainak az üzemkörön kívüli tevékenység (biztosítóknál pl. a tőkekihelyezés) eredményétől való elkülönítése.
coinsurance: együttbiztosítás
CSÉB: a 60-as évek elején bevezetett csoportos élet- és baleset-biztosítási rendszer. Jellemzője: az egységes díj, valamint a munkahelyi díjfizetés (levonás). Korszerűsített változatai már nemcsak tipizált igényeket elégítenek ki.
cselekvőképesség: jogképességnél szűkebb fogalom. Azt jelenti, hogy a cselekvőképes (természetes vagy jogi) személy saját elhatározásából válhat jogviszonyok alanyává: maga vállalhat kötelezettséget, illetőleg jogosultságokat. Gyakorlatilag szerződéskötési képességet jelent. A természetes személy - főszabályként - 18 éves korától rendelkezik korlátlan cselekvőképességgel. Lásd még: cselekvőképtelenség, korlátozott cselekvőképtelenség.
cselekvőképtelenség: a cselekvőképesség hiánya. A cselekvőképtelen személy nem köthet szerződéseket, nevében törvényes képviselje jár el. Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki 12. életévét még nem töltötte be, vagy akit a bíróság - életkorától függetlenül - cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett. Lásd még: korlátozott cselekvőképtelenség.
csúcskockázat: az átlagos rizikót jelentősen meghaladó kockázat. Bekövetkezése felboríthatja a veszélyközösség gazdálkodását, ezért ellene a biztosítók általában viszontbiztosítással védekeznek.

D
devizabiztosítás: olyan biztosítási szerződés, amelynek díját devizában kell fizetni, és a biztosító szolgáltatása is devizában jár. A magyar deviza-szabályok - belföldi számára - az MNB előzetes engedélyéhez kötik az ilyen szerződések érvényességét.
díjelőírás: a naptári évben fizetendő biztosítási díj összege. Alacsonyabb, mint az állománydíj, mert az évközben megkötött szerződések díjelőírásaiban csak annyi havi díj szerepel, amennyi a megkötéstől az év végéig még hátravan.
díjfelszólítás: az esedékes biztosítási díj megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás a respiron belül. Ilyen esetben a biztosító kockázatviselése további 30 nappal meghosszabbodik.
díjfizetés: a biztosítási díj szerződésben vállalt megfizetése. A díj a biztosítási időszak egészére, egy összegben és előre esedékes, de a szerződések általában havi díjfizetést (gyakorlatilag: részletfizetést) tesznek lehetővé. A díjfizetés elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi.
díjhalasztás: az esedékes díj késobbi idopőntban történő megfizetésére vonatkozó megállapodás, amely csak írásban érvényes. A díjhalasztás tartama alatt a biztosító kockázatviselése fennáll.
díjkalkuláció: matematikai és statisztikai módszer, amellyel a biztosítói kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat számítják ki. Kiterjed a kockázati díj, valamint a vállalkozói díj meghatározására.
díjkintlévőség: a biztosítók mérlegében aktívaként szereplő, a tárgyévben esedékessé vált, de be nem folyt díjak összege.
díjliberalizálás: a hatósági díjak átalakítása kockázatarányos, piaci díjakká. A verseny alapvető feltétele. A magyar biztosításügyben jelenleg csak a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása hatósági díjas.
díjmentes leszállítás: lehetőség az életbiztosítások fenntartására díjfizetés nélkül is. A tartam változatlan marad, a biztosítási összeg azonban az addig már befizetett díjak által fedezett mértékig (általában jelentősen) lecsökken.
díjmentesítés: a biztosítási esemény bekövetkezett (pl. rokkantság), de a "többi", még be nem következett biztosítási eseményre (pl. halál, elérés) a szerződés díjfizetés nélkül is hatályban marad.
díjnyugta: a biztosításközvetítö vagy a biztosító képviselője által kiállított okirat, amely a biztosítási díj befizetését igazolja. Csak a "személyes" díjbefizetéskor állítják ki, egyéb esetekben a biztosítási díj befizetését a befizetési csekk vagy a bankszámlakivonat igazolja.
díjszabás: az egyes biztosítási szerződésfajták alapdíjait, díjpótlékait, engedményeit tartalmazó díjtáblázat, tarifa.
díjtartalék: az életbiztosítási díjakból képzett elkülönített tartalék, amely a később bekövetkező biztosítási események (halál, elérés) kapcsán járó szolgáltatások fedezésére szolgál. A tartalékokat a biztosító befekteti, és a hozamok minimum 80%-át köteles visszajuttatni a biztosítottainak. Mód van a díjtartalék visszavásárlására is.
direkt biztosítás: vagyonbiztosítás, amely a tulajdonos vagy az érdekelt személy vagyontárgyait közvetlenül védi. Pl. épületek tűzbiztosítása, betörés-biztosítás, casco. A vagyonbiztosítások másik csoportja a felelősségbiztosítás.
diszkontálás: egy késobbi időpontban esedékes összeg értékének kamatos kamatozással történő kiszámítása.
dividenda: nem teljesen pontosan nyereségrészesedésnek is hívják. Azt az összeget jelenti, amelyet az életbiztosítási díjtartalékok befektetési többlethozamából a biztosítottaknak át kell engedni. A biztosítási törvény rendelkezései szerint ez ma minimum 80%.

E
egészségbiztosítás: betegségbiztosítás
egészségi nyilatkozat: az élet- és betegségbiztosítások kockázat-elbírálását segítő kérdoív. Valóságnak megfelelő kitöltésével tesz eleget a biztosított a közlési kötelezettségének.
egyenértékűség: az a kívánalom, hogy a biztosítási díjbevételek fedezzék az összes kifizetett szolgáltatást, a tartalékokat, a biztosító költségeit és méltányos mértékű üzleti hasznát.
egyezség: polgári jogi szerződés, amelyben a felek arról állapodnak meg, hogy a jogosult az egyezségben rögzített összeget követelésének végleges kielégítéseként elfogadja, s további igényeirol lemond.
együttbiztosítás: (coinsurance) a kockázatok két vagy több biztosítóintézet által történő közös vállalása, előre meghatározott arányok szerint. A kötvényt a vezető biztosító állítja ki, és a lebonyolítást is elvégzi.
ekvivalencia: egyenértékűség
elérési biztosítás: meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak a tartam végén teljesít.
életbiztosítás: olyan szerződés, amelyben a biztosítási esemény a biztosított halála, vagy meghatározott idopont (életkor, nyugdíjbavonulás... stb.) elérése. Az életbiztosítási összeg felvételére mindig a kedvezményezett jogosult.
előszereteti érték: valamely vagyontárgy szubjektív értéke, amelyet személyi, érzelmi okok alapozhatnak meg. Például az elhunyt rokontól kapott, valójában jelentős dologi értéket nem képviselő tárgy. Az előszereteti érték megtérítése a biztosítási szerződés tárgya általában nem lehet.
előzetes fedezetigazolás: a (kötelező gépjármű felelősségbiztosításhoz) kapcsolódó dokumentum, amelyben a biztosító - az üzembentartó kérésére - előzetesen elvállalja a kockázatokat. Az előzetes fedezetigazolással oldható meg, hogy a vásárolt vagy a vagyontárgy olyan tartozéka, amely a rendeltetésszerű használatot segíti, vagy komfortosabbá teszi. A vagyontárgy értékét, és így általában a biztosítási díjat is növeli.
érdekmúlás: jogi hatást kiváltó tény a biztosítási szerződésben. Ha a (biztosítási érdek) megszűnik, a biztosítási szerződés is automatikusan megszűnik.
értékcsökkenés: a vagyontárgyban keletkezett károk helyreállítása, kijavítása után visszamaradt, esztétikai, használati vagy forgalmi értékét csökkentő tényező (écs). A károkozó ezt a kártételt is köteles megtéríteni.
extratartozék: a gépjármű eredeti árában benne levő tartozékokon felül vásárolt tartozékokat nevezzük extratartozékoknak.

F
faktoring: követelések ellenszolgáltatás fejében történő átruházása, "eladása".
felelősségbiztosítás: ellentétben a direkt biztosítással, a biztosított által mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet. A felelősségbiztosítás a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót, a szerződésben meghatározott esetekben.
felmondás: a biztosítási szerződést bármelyik fél egyoldalúan is felmondhatja, de csak a biztosítási időszak végére, azt legalább 30 nappal megelőzően, és írásban.
felosztó-kiróvó rendszer: biztosítás-szerű megoldás, amelyben a veszélyközösség tagjai az őket ért károkat egymás között, utólag osztják fel.
fokozott veszéllyel járó tevékenység: veszélyes üzem
futamidő: hibásan alkalmazott banki kifejezés a biztosításban. A határozott időszakra megkötött biztosítási szerződés érvényességi tartamát jelenti.
függőkár: olyan biztosítási eseményből származó kár, amelyet a biztosítónak már bejelentettek, de a kárügy végleges lezárása még nem történt meg.
függőkár-tartalék: tételesen káronként képzett biztosítástechnikai tartalék, amelynek az a célja, hogy fedezetet nyújtson a függőkárokra. A függőkár tartalékon belül képzik az IBNR-t is.

G
garancia alap: Kártalanítási Számla
giro: a bankok közötti - számlajóváírással történő - pénzügyi elszámolás.
gyorsított kárrendezés: számla nélküli kárszámítási és teljesítési eljárás, amikor a kárszemle során megállapítják a javítás és az egyéb károk becsült értékét, és azt a károsult - egyezséggel - követelése kielégítéseként elfogadja.

H
halandósági tábla: statisztikai, demográfiai számításokon alapuló táblázat, amely azt mutatja, hogy pl. 100 000 újszülött fiú/lány közül hány éri el az 1, 2, 3, ... 100 éves kort, ha a halandóság úgy alakul, mint azt a táblázat készítésének pillanatában megfigyelték.
hijacking: személy-, illetőleg áruszállító eszközök erőszakkal, vagy fenyegetéssel történő hatalombavétele. Például: repülőgép-eltérítés.
hitelbiztosítás: a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma. A biztosított mindig a hitelező.
hitelfedezeti biztosítás: a hitelintézet vagy a hitelező által - a tartozás biztosítékául - követelt biztosítási szerződés. A biztosított mindig az adós, aki az esetleges biztosítási szolgáltatást már a szerződéskötéskor a hitelezőre engedményezi.
hitellevél: a gépjármű-biztosítás területén, és ma már egyre ritkábban alkalmazott kárrendezési megoldás. A károsult nem készpénzt kap, hanem egy - a javítóműhelynek címzett - hitellevelet, amelynek alapján a javítást elvégzik, és utólag a biztosítóval, mint adóssal elszámolnak.

I
IBNR: (incurred but not reported) a biztosító által képzett tartalék, amelynek az a célja, hogy a már bekövetkezett, de még be nem jelentett károkra nyújtson fedezetet.
időszakos biztosítások: határozott időre kötött biztosítási szerződések. A biztosító csak a szerződésben naptárilag - év, hó, nap, óra, perc - megjelölt idoszakra vállalja a kockázatot. Az időszak leteltével a szerződés automatikusan megszűnik.
indexálás: a szerződésben rögzített értékkövetési módszer, amelynek alapján a biztosítási díj vagy a biztosítási összeg meghatározott mértékkel automatikusan, a szerződés módosítása nélkül változik. Mértéke általában az inflációtól, vagy a hivatalos mutatóktól (pl. KSH) függ.
integrál önrészesedés: a bagatell-károk kiszűrésének módszere a minimális térítendő kárösszeg meghatározásával. Ha a kár az integrál önrész alatt marad, a biztosító nem térít, ha viszont fölötte van, akkor - levonás nélkül - megfizeti az egész kárt.
intervenció: a biztosító hivatalos lépése, amely az elmulasztott díjak beszedését, a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.
írásbeliség: a biztosítási szerződések jogának egyik legfontosabb eleme. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok csak írásban érvényesek!
ismeretlen üzembentartó: ha a kárt gépjármű okozta, de az üzembentartó személye nem állapítható meg, a károsult kárát a MABISZ a Kártalanítási Számla terhére megtéríti. Nem térülnek meg azonban az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékaiban, közművekben, valamint a reklámhordozókban okozott károk.
ittasság: a jogi és szerződési gyakorlatban a 0,8 ezrelékes véralkohol szintet elérő alkoholos befolyásoltság. A biztosítási szerződésekben általában mentesülési ok.

J
járadék: rendszeresen (általában havonként) esedékessé váló szolgáltatás, amelyet a járadékra jogosító körülmények fennállásáig, vagy élethossziglan folyósítanak. A biztosító által folyósított járadék lehet járadékopción alapuló vagy jövedelempótló.
járadékopció: egyes életbiztosításoknál az a kikötés, amely szerint a biztosított vagy a kedvezményezett az esedékessé váló egyszeri biztosítási összeg helyett élethossziglan, vagy meghatározott időtartamon át rendszeres járadékra jogosult.
jármű önkényes elvétele: bűncselekmény (Btk. 327. §), amelyet az követ el, aki idegen járművet mástól úgy vesz el, hogy közben nem vezérli tulajdonszerzési szándék, csak pl. az időleges jogtalan használat. Ha a cselekmény tulajdonszerzési célzattal is párosul, akkor a minősítés: lopás (Btk. 316. §).
jelzálog: az ingatlanokra bejegyzett jog, amely szerint a tulajdonos csak korlátozottan rendelkezhet a vagyontárgy felett. Általában a hitelek vagy egyéb követelések biztosítékául kötik ki, és bejegyzik az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyv).
jogalap-elbírálás: döntési folyamat, amelynek során a biztosító arról nyilatkozik, hogy a bejelentett káreset a szerződés szerint biztosítási eseménynek minősül-e, illetőleg nem áll-e fenn mentesülés. A jogalap-elbírálás során dönt a biztosító az esetleges kármegosztás alkalmazásáról is.
jogképesség: polgári jogi, sőt alkotmányjogi fogalom. Azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok alanya lehet, jogai, illetoleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet). Az ember születésétol a haláláig korlátozás nélkül jogképes. A jogi személyek megalakulásuktól megszűnésükig rendelkeznek jogképességgel.
jogosulatlan biztosítási tevékenység: önálló, nevesített bűncselekmény. Az követi el, aki biztosítási tevékenységet a biztosítási törvényben előírt engedély nélkül végez. (Btk. 298,/E. §)
jogvédelmi biztosítás: a szerződés a biztosított részére anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-, büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik.
jövedelempótló járadék: a károkozó vagy a felelősség-biztosítója által folyósított járadék, amely a károkozás miatt kiesett jövedelem pótlásával igyekszik helyreállítani az eredeti állapotot. Az ilyen járadék is jövedelem, ezért a személyi jövedelemadó számításánál figyelembe kell venni.
jutalék: a biztosító a biztosításközvetítő eredményes munkáját, a szerződés létrejötte vagy fennmaradása érdekében kifejtett tevékenységét jutalékkal honorálja. A jutalék megállapítható szerződésenként (darabjutalék) is, de általában a biztosítási összeghez igazodik.

K
kalózbiztosító: olyan biztosítóintézet, amely a hazai biztosítás-felügyelet engedélye nélkül folytat az országban biztosítási tevékenységet.
kamatrés: vagy kamatmarge. A technikai kamat és a befektetési hozam közötti különbség.
kárbejelentés: a biztosított hivatalos lépése, amellyel a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés tartalmazza azt a határidőt, amelyen belül a kárbejelentést meg kell tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása egyébként nem jogvesztő.
kárenyhítés: a már bekövetkezett kár biztosítási esemény károsító hatásait csökkentő magatartás. Ellentétben a kármegelőzéssel ez a kötelezettség szerződési kikötés nélkül is terheli a károsultat!
kárgyakoriság: mutatószám, amely azt jelzi, hogy egy adott időszakban (általában egy év alatt) a biztosított személyek és tárgyak közül hánynál következett be biztosítási esemény.
kárhányad: a biztosító díjbevételének és a kifizetett károknak egymáshoz való arányát fejezi ki. Általában szerződéstípusonként, ágazatonként mérik.
kárkori érték: a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási esemény bekövetkezésekor.
kármegelőzés: olyan magatartás, amely a károk biztosítási események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A kármegelőzési teendők a biztosítottat csak akkor terhelik, ha ezt a szerződésben kikötötték. Pl. a vagyonvédelmi berendezések alkalmazása a betöréskárok megelőzésére. (kárenyhítés)
kármegosztás: a károkozásért való felelősség százalékos megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például a bekövetkezett ütközésért "A"-t 70%-ban, "B"-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor "A" (illetőleg felelősségbiztosítója) "B" kárának 70%-át, míg a "B" részes "A" kárának 30%-át köteles megtéríteni. A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a 100-at.
káronszerzés tilalma: a károsultat a károkozó olyan helyzetbe köteles hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetbe kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie. (avultatás)
Kártalanítási Számla: a MABISZ által kezelt alap a garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó által okozott, elsősorban személyi sérüléses károkat is.
kedvezményezett: az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, szerződésben megnevezett személy.
kiséletbiztosítás: alacsonyabb biztosítási összegre szóló, tömeges életbiztosítás, amelynél a kockázat elbírálásához nincs szükség orvosi vizsgálatra. (nagyéletbiztosítás)
kizárás: a biztosítási esemény meghatározásának módszere. Egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy versenyre felkészülés során következett be. A verseny közben bekövetkezett törés nem biztosítási esemény! (mentesülés)
kockázat: a károkozó véletlen események bekövetkezésének lehetősége. A kockázatot káresélynek is nevezzük.
kockázat-elbírálás: elemzési, értékelési folyamat, amelynek során a biztosító arról dönt, hogy az (ajánlat)-ban rögzített kockázatot elvállalja-e, illetoleg milyen biztosítási díjért vállalja.
kockázat-kiegyenlítődés: mivel a kockázatok térben és időben elszórtan jelennek meg, ezek hosszú távon, és megfelelő területen ki is egyenlítődnek.
kockázati díj: a biztosítási díj azon része, amely az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből képzik a függő károk tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem tartalmazza a vállalkozói díj részt.
kockázati életbiztosítás: meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított - a biztosítás tartama alatt - elhalálozik.
kockázatkezelés: döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minosítik saját kockázataikat, illetoleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.
kockázatviselés kezdete: Az a szerződésben meghatározott időpont, amikortól a biztosító díj ellenében átvállalja a szerződésben meghatározott kockázatokat. Az ez előtti időpontban bekövetkezett biztosítási eseményt a biztosító nem téríti.
kogencia: feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti, hogy a felek a szerződésükben a Ptk. biztosításra vonatkozó szabályaitól - még egyező akarattal sem - térhetnek el. Pontosabban: az eltérésre csak akkor van lehetőség, ha az egyértelműen a szerződő vagy a biztosított érdekeit szolgálja!
kompozit biztosító: olyan biztosító, amely mind a life, mind a non-life ág művelésére jogosult. A biztosítási törvény 1996. január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A hatálybalépés előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik.
koremelés: a kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál, amikor a biztosító - az orvosi vizsgálat alapján - a biztosított tényleges koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat.
korlátozott cselekvőképtelenség: a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12 és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét - életkortól függetlenül - ítélet korlátozza.
kötelező biztosítás: a biztosítási szerződés megkötése mindig önkéntes. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási szerződés megkötését kötelezővé teheti. Legismertebb formája a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás, de biztosításkötési kötelezettségük van pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak is.
kötelező gépjármű felelősségbiztosítás: Magyarországon gépjármű - és segédmotoros kerékpár - csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik - ilyen üzletággal foglalkozó - biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok - közülük a rendőrség - is ellenőrzi. Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtol számított 30. napon a szerződés automatikusan megszűnik (respiro). Az üzembentartó által okozott károkat a Kártalanítási Számla terhére ilyenkor is megfizeti a MABISZ, de a kifizetett kártérítési összeget a károkozótól visszaköveteli (regressz).
kötvény: az ajánlat elfogadását, és a szerződés létrejöttét igazoló okirat. (A szerződés megkötését igazoló vény! ) Nem minősül értékpapírnak, és elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen esetben "viselkedik" az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás kedvezményezettje a kötvény bemutatója.
kötvénykölcsön: az életbiztosítási szerződések alapján a biztosító által a visszavásárlási összeg erejéig nyújtott kölcsön.
közlési kötelezettség: a biztosított a szerződéskötéskor, a kockázatvállalás szempontjából lényeges, valamennyi körülményt köteles közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító mentesülésre hivatkozhat. (változásjelentési kötelezettség)
közös kár: a hajózásban használatos fogalom. Olyan kár, amely a kapitány utasítására a hajónak vagy a rakománynak közös veszélytol való megmentése, illetőleg a kár enyhítése érdekében keletkezett. Ezeket a károkat az érintettek közösen, arányosan viselik.
közraktárjegy: a fogyasztási javak tárolásához kapcsolódó, hitelezési tevékenységet segíto értékpapír. A tulajdonos közraktárban helyezi el áruját, amelyrol közraktárjegyet állítanak ki. Ez két részből áll: az árujegyből, amely a rendelkezési jogot testesíti meg, és a zálogjegyből, amely a felvett hitel árufedezetét igazolja. A két értékpapír egymástól függetlenül is forgalomképes, de a közraktár az árut csak a két értékpapír együttes bemutatása esetén adja ki.
közvetlen perlés: felelősségbiztosítás esetén a biztosító közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban perre kerül sor, a károsultnak a károkozó ellen kell pert indítania. Egyetlen kivétel: a gépjárművek üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén a biztosító közvetlenül is perelhető.

L
lejárat: a biztosítási szerződésben naptárilag megjelölt idopont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé válik. Pl.: (elérési biztosítás).
life ág: életbiztosítás
lízing: olyan bérbevételi, illetve bérbeadási tevékenység, amelynek során a bérlő valamely vagyontárgyat a lízingtársaságtól használat céljára, előre meghatározott időtartamra bérbe vesz. A lízingbe vevő rendszeres, a szerződésben rögzített lízingdíj fizetésére kötelezett. A futamido után a vagyontárgy a lízingbe vevő tulajdonába megy. A lízingdíj költségként számolható el.
Lloyds: sajátosan szervezett biztosítási piac, de gyakorlatilag nem biztosítótársaság! A szindikátusokba tömörülo name-ek (nevek) a brókerek közvetítésével vállalják el a kockázatok meghatározott részét. A "nevek" csak az általuk vállalt kockázat erejéig felelnek.

M
MABISZ: Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november 14-én alakult országos szakmai érdekképviseleti szervezet. Az érdekvédelmi tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátását koordinálja (oktatás, informatika, kármegelozés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó Kártalanítási Számlát, valamint működteti a nemzeti Zöld Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítás Szemle című szaklap kiadója.
Magyar Aktuárius Társaság (MAT): az aktuáriusok szervezete, amely 1991-ben a MABISZ-on belül. Tagozatként alakult meg, majd 1995-ben önálló egyesületté vált. Tagjai magánszemélyek, akik aktuáriusként vagy az aktuáriusi szakmához közel álló területeken tevékenykednek a biztosítóknál, a hatóságoknál, a pénztáraknái, illetőleg a tudomány berkeiben.
Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság: (MÉBOT): az életbiztosítási orvostan szakértőinek 1994-ben megalakult szakmai egyesülete. Évente tart nemzetközi, tudományos kongresszusokat. Tagjain keresztül vesz részt a Nemzetközi Életbiztosítási Orvostani Társaság (ICLAM) munkájában. A világszervezet 1998-ban hazánkban tartja 19. kongresszusát.
malus: pótdíj, amelyet a biztosító akkor alkalmaz, ha ügyfele - a biztosítási idoszakon belül - igénybe veszi a biztosítási szolgáltatást, pl. egy vagy több kárt okoz. A malus a következő időszak díjait növeli.
manipuláció: a biztosítási szóhasználatban szakkezelést jelent, amelynek során a beérkezett ajánlatban jelzett kockázatokat a biztosító elbírálja, megállapítja a díjat, és kötvényt állít ki.
maradékjogok: olyan, az életbiztosítási szerződésekben rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetén is fennmaradnak. (visszavásárlás, díjmentesítés)
maradványérték: a totálkárossá vált vagyontárgyak roncsainak, gazdaságosan már nem javítható maradványainak értéke, amelyet a kárkori értékből le kell vonni.
MAT: Magyar Aktuárius Társaság
mentesülés: Ha a biztosítási esemény bekövetkezett, a biztosító csak akkor mentesülhet a fizetés alól, ha a kárt a biztosított vagy a szerződő, illetőleg a közös háztartásban élő hozzátartozók szándékosan, vagy súlyosan gondatlanul okozták. A súlyos gondatlanságot megvalósító tényállásokat a szerződés rögzíti (pl. ittas vezetés). A mentesülési okot mindig a biztosítónak kell bizonyítania, arra a biztosított nem kötelezhető.
minimális díj elve: a biztosítási törvény által rögzített szabály, amely szerint a biztosítónak legalább olyan mértékű díjat kell kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi vállalt kötelezettség teljesítésére, és a biztosító költségeire. (Nyereséget, hasznot tehát nem kötelező kalkulálni!)
módozat: meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási szerződések.
múlékony sérülés: olyan (általában baleseti eredetű) testi sérülés, amely maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyul.
munkáltatói felelősségbiztosítás: a biztosítási szerződés alapján a biztosító - a munkáltató helyett - megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, esetleg foglalkozási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.

N
nagy számok törvénye: matematikai törvényszerűség, amely a biztosítás gyakorlatában azt jelenti: minél nagyobb a veszélyközösség létszáma, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egy meghatározott időszakon belül a vártnál több vagy kevesebb veszélyközösségi tagot ér károsodás.
nagyéletbiztosítás: egyénileg kötött - általában nagy biztosítási összegre szóló - életbiztosítás, amelynek megkötését a biztosító orvosi vizsgálathoz, de legalább egészségügyi nyilatkozat tételéhez köti. (kiséletbiztosítás)
nem vagyoni kár: a károkozónak (felelősségbiztosítónak) a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg kell térítenie. Ilyen károk adódhatnak pl. súlyos esztétikai sérülésekből, az életvitel elnehezüléséből, a hozzátartozók elvesztési miatti traumákból.
nem-életbiztosítás: az életbiztosítási ágba nem tartozó ágazatok, pl.: vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás.
néphalandósági tábla: a népszámlálás adatai alapján összeállított halandósági tábla. Emellett a biztosítók select halandósági táblát is készítenek.
no fault: nálunk nem alkalmazott felelősségbiztosítási megoldás, amelynek alapján a károsult - személyi sérülés esetén - akkor is kártérítéshez jut, ha ő volt a felelős.
non-life ág: a nem-életbiztosítási ág angol elnevezése.

O
objektív felelősség: vétkesség nélküli felelősségi forma. Lásd még: (vétkesség, veszélyes üzem).
objektív kockázat-elbírálás: a kockázat-elbírálás olyan módszere, amikor a biztosító tárgyi ismérvek alapján (például tűzveszélyesség foka, vagyonvédelmi berendezések minősége, az épület szerkezete és anyaga... stb.) ítéli meg kockázatának súlyosságát.
önbiztosítás: pontatlan szakmai zsargonszó. Azt a magatartást jelzi, amikor a személy pénzeszközök vagy áruk tartalékolásával próbálja a kockázatból eredő károkat közömbösíteni.
öngondoskodás: olyan előrelátó, tervszerű emberi magatartás, amely a bizonyosan bekövetkező, vagy a váratlan események vagyoni hatásait igyekszik kiküszöbölni. Egyik eszköze a biztosítás.
önrészesedés: a kár azon része, amelyet a szerződés alapján a biztosított magára vállal. Minél nagyobb a vállalt önrészesedés, annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja. Fajtái: az abszolút önrészesedés és az integrál önrészesedés.

P
panaszügyintézés: a biztosító döntései ellen reklamációt lehet benyújtani az érintett biztosítóintézethez. Valamennyi társaság önálló panasz-ügyintézési apparátust működtet. Az ügyfél-tájékoztató megjelöli a panaszfórumokat.
passzív viszontbiztosítás: a biztosító által elvállalt kockázatok viszontbiztosításba adása, szétporlasztása. Nostro viszontbiztosításnak is nevezik.
pénzmosás: az illegálisan - főleg a feketegazdaságból - származó pénzösszegek banki és biztosítási csatornákon való átfuttatása és "legalizálása".
premier risque: a francia kifejezés fordítása: első kockázatra szóló biztosítás, a magyar terminológiában határösszeg-biztosításként honosodott. A biztosító a szerződésben rögzített határösszeg erejéig téríti a károkat, és nem vizsgálja az esetleges alulbiztosítást. Ha a biztosított a lakásban tartott 500 ezer forint értékű ékszereit - határösszeg biztosítással - 100 ezer forintra biztosítja, és minden ékszert ellopnak, a biztosító csak 100 ezer forintot fizet, de nem alkalmaz pro rata térítést.
pro rata: alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez.

R
reaktiválás: a díjnemfizetés miatt megszűnt biztosítási szerződések - eredeti tartalommal történő - újbóli hatálybaléptetése. Feltétele általában az elmulasztott díjak pótlólagos befizetése. Csak akkor van rá lehetőség, ha a szerződésben kifejezetten kikötötték!
regressz: visszakövetelési jog. Ha a biztosító a más által a biztosítottnak okozott kárt a direkt biztosítás alapján megtérítette, ezt az összeget a károkozótól visszakövetelheti. Ha a károkozó ellen pert indít, az ügyfél többletigényét is érvényesíteni köteles, sőt a biztosítottat elsőbbség illeti meg, ha a befolyt összeg nem elegendő mindkettejük igényének kielégítésére. Visszakövetelési joggal élhet a biztosító a felelősségbiztosítás esetén is, ha biztosítottja szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta a kárt. (A károsultat azonban mindig kártalanítani kell!)
rendelkezési jog: az élet- és nyugdíjbiztosítások személyi jövedelemadó-kedvezményével összefüggő fogalom. Gyakorlatilag az ügyfél által kezdeményezett szerződés megszüntetést jelenti (pl: visszavásárlás, értékesítés, díjnemfizetés miatti megszűnés). Ha erre a szerződéskötéstől számított 10 éven belül kerül sor, az adókedvezményt - pótlékokkal együtt - vissza kell fizetni.
rendszámegyezmény: az európai országok zöménél még a Zöld Kártya bemutatására sincs szükség, mert az államok a magyar forgalmi rendszámot, és a H országjelet a felelősségbiztosítás igazolásául elfogadják. Fontos tehát a "H" országjel is, azt nem pótolja a rendszámtáblán lévő H betű!
reponálás: az életbiztosítási ajánlat elbírálásnak függoben tartása. A reponálásról az ajánlattevőt írásban értesíteni kell. A reponálási tartam - általában 6 hónap - letelte után is csak akkor jöhet létre a biztosítás, ha a szerződő új ajánlatot tesz.
respiro: a biztosítás díj esedékességétől számított időszak, amely alatt a biztosító "várja" a díjat. Elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi. Tartama: általában 30 nap, de a felek ennél hosszabb respiro-ban is megállapodhatnak. Rövidebben azonban nem! (kogencia)
részleges kár: a biztosított vagyontárgy olyan mértékű károsodása, amely javítással, esetleg a sérült részek pótlásával még helyreállítható, és ez mind műszakilag, mind gazdasági szempontból indokolt. Ellentéte a totálkár.
risk management: kockázatkezelés

S
select halandósági tábla: a biztosítók által a biztosítottakról készített halandósági tábla. Értékei a szerződéskötést követő első 3-5 évben kedvezőbbek a néphalandósági tábla adatainál. Ennek oka: a biztosítók kockázat-elbírálása.
storno: törlés
szabad bizonyítás: feltétlen érvényesülést kívánó eljárási alapelv. Azt jelenti, hogy a tények bizonyítására megkötöttség nélkül minden bizonyíték felhasználható, (tanúnyilatkozat, dokumentum, okmány, fénykép, hivatalos tudomás... stb.), természetesen csak akkor, ha tartalma valós.
szakmai felelősségbiztosítás: olyan felelősségbiztosítási szerződés, amely alapján a biztosító azokat a károkat téríti meg, amelyek a szerződésben nevesített szakma vagy hivatás (pl. orvos, gyógyszerész, könyvvizsgáló, bróker) folytatóját terhelik olyan károkozás kapcsán, ahol a felelősségük megállapítható.
szavatolótőke: a biztosító saját tőkéje, amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek, ha azokra a beszedett díjak és a tartalékok nem nyújtanak fedezetet.
szerződés létrejötte: az ajánlat biztosító általi elfogadása. Erről a biztosító kötvényt állít ki. Ha az ajánlatra a biztosító 15 napon belül nem reagál, a szerződés automatikusan létrejön!
szerződés megszűnése: jogi tény, amely azt eredményezi, hogy a szerződés, és az abban foglalt kétoldalú kötelmek megszűnnek. A biztosítási szerződés megszűnhet: időszakos biztosításoknál a tartam lejártával, a díjfizetés elmulasztásával, érdekmúlással, vagy felmondással.
szerződésmódosítás: a szerződő felek egybehangzó nyilatkozatán alapuló változás, amelynek során csak a szerződés egyes részei (pl. díj) módosulnak, a többi pedig változatlan tartalommal hatályban marad. (átdolgozás)
szerződő: a biztosítás szerződés kulcsszereplője. Ő kezdeményezi a szerződéskötést (ajánlat), ő jogosult a jognyilatkozatok tételére, és a biztosító is hozzá intézi azokat. Ő köteles a díjfizetésre is. Személye gyakran egybeesik a biztosítottal.
szubjektív kockázat-elbírálás: a kockázat-elbírálás olyan módszere, amikor a biztosító anyagi szempontok alapján (például: az ajánlattevő vagyoni és személyi viszonyai) mérlegeli kockázatának súlyosságát.

T
társadalombiztosítás: kötelező biztosítási forma. Az államháztartás része, nyugdíj és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt. A magánbiztosítástól elkülönült intézményrendszere van, forrásait zömében a munkavállalók járulékfizetési kötelezettségeiből fedezik. Alapelve a szolidaritás, tényleges biztosítási jellemzőkkel nem rendelkezik. Gyakorlatilag egy központi elosztórendszer.
tartamengedmény: a több évre megkötött biztosítások szerződőinek adott díjengedmény. Idő előtti megszűnés esetén a biztosító az engedményeket jogosult visszakövetelni.
technikai kamat: számításszerű kamatláb, amelyet a biztosító az életbiztosítási díjkalkulációnál és tartalékszámításnál alkalmaz. Minimális mértékét jogszabály állapítja meg. (kamatrés)
telítettség: biztosításstatisztikai alapszám, amely azt mutatja, hogy az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közül hány százalék rendelkezik - az adott kockázatra vonatkozó - biztosítási fedezettel.
termékfelelősség-biztosítás: olyan felelősségbiztosítás, amely a termék előállítóját, forgalmazóját, illetőleg a szolgáltatás nyújtóját mentesíti a hibás áru vagy szolgáltatás által másnak okozott károk megtérítése alól.
területi hatály: földrajzilag, helyrajzilag vagy természetben meghatározott fogalom. A biztosítási szerződésben azt jelenti, hogy a biztosító csak a meghatározott területen bekövetkezett biztosítási eseményekre visel kockázatot. Például az autóbiztosításoknál a területi hatály: Európa, valamint Törökország kontinensen kívüli része.
totálkár: a biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése, eltűnése, vagy olyan mértékű károsodása, hogy a helyreállítás, vagy a javítás már nem gazdaságos. (maradványérték)
törlés: a biztosítási szerződések bármely okból való megszűnése, illetőleg ezen szerződéseknek a biztosítói nyilvántartásból való kivétele. (storno)
törlésértesítő: a törlés tényének írásban való közlése a szerződővel. A törlésértesítő tényleges érték lesz a káronszerzés tilalma miatt. Kivétel: újérték-biztosítás.

U
újérték-biztosítás: a túlbiztosítás a biztosítási szerzodésben tilos! A károsult nem kaphat több térítést, mint a vagyontárgy kárkori értéke. Ez alól kivétel: amikor a biztosítás valamely vagyon várható értékére szól (pl. a növények hozama) vagy a biztosító az új állapotba való beszerzés költségeit vállalja. Ilyenkor nincs avultatás. A lakás- és épületbiztosítások újértékre szólnak.
ügyfél-tájékoztató: a biztosító egyértelmű, részletes és közérthető írásos információja, amely a biztosító főbb adatait és a megkötendő szerződés jellemzőit tartalmazza.
ügyfélvédelmi alap: a biztosítók által létrehozott alap, amelynek az a funkciója, hogy az egyes biztosítók esetleges felszámolásakor az ügyfelek követeléseinek kielégítését segítse.
ügynök: a biztosító megbízottjaként tevékenykedő biztosításközvetítő. A biztosítóval létesített munkaviszony vagy megbízási szerződés alapján dolgozik. Csak az ajánlat, illetőleg a biztosítási díj átvételére jogosult, a szerződés megkötésére azonban nem! Ilyen joga csak a vezérügynöknek van. Megbízotti minőségben való károkozásáért a biztosító felelős.
üzemi baleset: a biztosítottat a foglakozása körében végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben ért baleset. Az üzemi balesetért a legtöbb esetben a munkáltató felelőssége állapítható meg.

V
vagyonbiztosítás: olyan biztosítási forma, amely a biztosított vagyonában bekövetkezett kárt pótolja a szerződésben rögzített módon. Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt.
vállalkozói díj: a biztosítási díj azon része, amely a biztosító költségeinek a fedezetéül, valamint az üzleti nyereség forrásául szolgál. A kockázati díj és a vállalkozói díj összege teszi ki a bruttó díjat.
valorizáció: a pénz értékállandóságának változása miatt inflálódott élet- és nyugdíjbiztosítási összegek - jogszabályon alapuló - utólagos felértékelése.
változásjelentési kötelezettség: a szerződés tartalmazza azokat a lényeges körülményeket, amelyek megváltozását a biztosítónál írásban be kell jelenteni. Ennek elmulasztása később a biztosító mentesülését eredményezheti.
várakozási ido: az életbiztosítási, betegségbiztosítási szerződéseknél alkalmazott feltétel, amelynek alapján az egyes kockázatokat (halál, betegség) a biztosító csak egy késobbi idoponttól vállalja (pl. hat hónap).
várományfedezet: finanszírozási rendszer, amely a szolgáltatásokat nem a folyó bevételből fizeti (mint a jelenlegi tb-szisztéma), hanem a fedezetet így alakítja, hogy az minden idopontban forrásául szolgáljon a lehetséges szolgáltatásoknak.
vegyes életbiztosítás: ötvözi a kockázati életbiztosítás és az elérési biztosítás elemeit. A biztosító a tartam alatt bekövetkezett halál esetén és az elérés esetén is teljesít.
veszélyes üzem: olyan tevékenység folytatása, amely gépek működtetése, energia, vegyi anyagok vagy sajátos technológiák stb. alkalmazása miatt az esetleges károkozás szempontjából fokozott veszéllyel jár. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója az okozott kárért vétkességre való tekintet nélkül felel.
veszélyközösség: az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek csoportja.
veszélynem: természeti, társadalmi vagy gazdasági esemény, amely kárt, illetőleg veszteséget okozhat. Veszélynemek például: tűz, vihar, jégverés, halál, baleset, betegség, betörés stb.
vétkesség: felelősségi kategória. Akkor áll fenn, ha a kár okozója nem úgy járt el, ahogy az adott esetben általában elvárható.
vezérügynök: olyan ügynök, akinek a biztosító teljes körű felhatalmazást adott nemcsak az ajánlat átvételére, de a szerződés megkötésére, a(kötvény kiállítására is.
visszavásárlás: az életbiztosítási szerződések - lejárat elotti - megszüntetésének egyik módszere. Ilyenkor a biztosító - a szerződésben rögzített mértékben - a díjtartalékot visszafizeti. Különösen a szerződés első éveiben előnytelen ezzel a módszerrel élni.
visszkereset: a kifizetett biztosítási szolgáltatás visszakövetelése a károkozótól (regressz).
viszontbiztosítás: a biztosító által vállalt kockázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen a nagy összegű, vagy tömeges katasztrófakárok kezelésére alkalmas módszer.

Z
záradék: a típusszerződéseket kiegészítő, kétoldalú megállapodás - a biztosítási szerződés szerves része.
Zöld Kártya: nemzetközi gépjármű-biztosítási bizonylat, amely azt igazolja, hogy az üzembentartó a hazájában olyan felelősségbiztosítással rendelkezik, amely érvényes a külföldön (Európában) okozott károkra is. A Zöld Kártyát a felelősségbiztosító - kérésre - állítja ki, és annak bemutatását a fogadó ország a határon megkövetelheti. (rendszámegyezmény) Vigyázat! Nem azonos a környezetvédelmi felülvizsgálatot igazoló ún. Zöldkártyával!


Ossza meg!

Vissza: Főoldal
címkék:

Tanuló balesetbiztosítás

Amit az ingyenes tanuló balesetbiztosításról tudnod kell!

Kevesen tudják, hogy létezik az állami ingyenes balesetbiztosítás, ami jár minden 3-18 éves közötti gyermeknek. Azt hogy melyik biztosító társaság nyújtja a szolgáltatást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által minden évben meghirdetett közbeszerzés dönti...

Nem adom a pénzem

Segítek tiszta vizet önteni a csordultig telt nyugdíjbiztosítás poharába

Tévhitek és a valóság     Az utóbbi időben egyre sűrűbben olvasom minden felé, mennyire lehúzzák a nyugdíjbiztosításokat. Ebben a cikkben szeretnék néhány tévhitet eloszlatni ebben a témában.

Alulbiztosítottsági kampány

ALULBIZTOSÍTÁSRÓL – ÉRTHETŐEN. LEGYEN VAGYONBIZTOSÍTÁSUNK NAPRAKÉSZ! Egy vállalkozás könnyen alulbiztosítottá válhat, amennyiben a vagyontárgyak tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget. Olvassa el hasznos útmutatónkat, hogy megtudja, mi...

Ajánlatkérés


Kérje
tanácsunkat
díjmentesen!





Csak egy perc!

Főzőlap kontra római tál - Avagy speciális üvegtörés

Az összetört kerámia főzőlapot kifizeti-e a biztosító, ugyanis tegnap a római tálat a feleségem ráejtette a több tízezer forintos kerámia főzőlapra?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesülhessen a legfrissebb hírekről, eseményekről!




Csak egy perc!

Eurók befőttes üvegben

Biztosítható-e a lakásomba félretett és gondosan elrejtett Euro?

Csak egy perc!

Drága lakatos Úr!

Az történt, hogy tegnap legkisebb gyermekem elhagyta a hátizsákját a kulcscsomójával együtt ezért Fülöpkét egy hétre eltitltottam az itnernettől. Ezután hívtam egy lakatost, aki mintegy 32.000 Ft-ért kicserélte a zárbetéteket. 

Fizessen drága rokon Kabos módra

Fizessen drága rokon Kabos módra

Nézzétek meg Kabos Gyulából milyen remek biztosítási ügynök lett volna, 4 perc alatt aláíratott egy életbiztosítást. Nézd meg hogyan segíthetnek a rokonok.

Csak egy perc!

Nagy Okoséknak, Okos biztosítás...

Lehet e biztosítást kötni az 5 éves Nokiámra, ha esetleg összetörném a "Könyvtár"-ból hazafele menet ?

Csak egy perc!

Buksi és az állatorvos...

A gyerekeknek van kutyája, macskája sőt és egy egyiptomi ugró egere is(ez utóbbi nálunk különösen veszélyeztetett állatnak számít). Ezekre lehet-e biztosítást kötni?