Életbiztosítás tekintetében is a spórolás jellemző
| Szerző: Pénznevelde

Életbiztosítás tekintetében is a spórolás jellemző

Életbiztosítás tekintetében is a spórolás jellemző, avagy: miről is szól a Groupama Garancia biztosító programja?

élet biztosítás

Életbiztosítás tekintetében is a spórolás jellemző

 

Felmérések szerint Magyarországon egyre kevesebb azok száma, akiknek lehetőségük van megtakarításra.  Ez a csökkenés már 2004 óta folyamatosan észlelhető. Idén a lakosság mindössze 16 százalékának volt valamilyen megtakarítása, 2004-ben ez még csaknem 40 százalék volt.

 

A legfrissebb statisztikák adataiból kiderült, hogy a magyarországi ügyfelek számára a megtakarítások legfőbb célja, az esetleges jövőbeni váratlan kiadások fedezése. Ezen kívül jelentős arányban hosszú távra, a nyugdíjas évekre, illetve a gyermekek jövőjére takarékoskodnak.

 

A megtakarítások csökkenésével párhuzamosan csökkent az életbiztosítás iránt érdeklődő ügyfelek száma is. Míg, 2010-ben több, mint egy millióan kötöttek életbiztosítást, ez a szám tavaly már csak körülbelül 800 ezer  volt.

 

Az egyre szűkebb életbiztosítás kötések lehetőségek miatt, manapság a lakosság szokásai is másképp alakulnak.  Az emberek többsége a saját és a családja jövőjének biztonságára próbál megfelelő életbiztosítás módozatot találni, viszont a gazdasági világválság óta sokan gondolkodnak rövidebb távú tartalékoláson is.

 

A megtakarítások csökkenése miatt az ügyfelek sokkal célszerűbben, megfontoltabban választanak életbiztosítás termékek közül. A lakosság számára fontosabbá vált a módozat rugalmassága, megbízhatósága, illetve, hogy a később felmerülő igényeket teljes mértékben kielégítse. – derült ki a Groupama Garancia Biztosító, és a GfK Hungária felméréseiből.

 

Ezekhez az igényekhez alkalmazkodik a Groupama Garancia Biztosító új életbiztosítás terméke. Az új életbiztosítás módozat alkalmazkodik az ügyfelek aktuális életkörülményeihez, azt a szolgáltatást kínálja, amely a legfontosabb a biztosítási piacon.

 

Groupama Garancia életbiztosítás programja

 

A Groupama Életív Program a lakosság számára lehetővé teszi bármely biztosítási mód mellett, hogy megfelelő befektetéssel rendelkezzenek, így a felmerülő kiadások, mint például a beiskolázás, az ingatlanvásárlás, vagy a nyugdíjas évek biztosítása sem okozhatnak gondot.

A felmérésekből megtudhatjuk, hogy a családok számára ezentúl is fontos a kockázatmentesség, a biztonság, és nyilvánvalóan a magasabb nyereség elérése.  A Gorupama Életív Programba beépített HozamMonitor Szolgáltatás lehetővé teszi bárkinek , hogy ingatag gazdasági környezetben is stabil állapotban tudja megtakarításait. A HozamMonitor szolgáltatás automatikus választ nyújt a tőzsdei alakulásokra is.

 

A Stop-loss szolgáltatással biztonságban tudhatjuk megtakarításainkat, oly módon, hogy a legbiztonságosabb alapba teszi át a befektetésünket.

 

A Hozamvadász szolgáltatás értesítést ad a növekvő eszközalapokról, így a kliensek számára  láthatóvá válik az árfolyam emelkedés.

 

A felmérések alapján kiderült, hogy az ügyfeleknek rengeteg kérdésük van, főleg, azért, mert a pénzükről van szó, így nagyon fontos, hogy megbízható tájékoztatást kapjanak a biztosítással kapcsolatban. Ezenkívül a hosszú távú életbiztosítás során nagyon fontos az ügyfelek számára a megfelelő biztosítási védelem. A Groupama Életív Program arra törekszik, hogy ezeket az igényeket kielégítse.

 

A Groupama Életív biztosítás teljesen rugalmas, az ügyfél sajátos igényeinek kielégítésére törekszik, azonban alapvető szempontnak számít, hogy az ügyfél megfelelő tájékoztatást kapjon a döntéséhez, melyben szakértők segítenek. A biztosítótársaság hatalmas figyelmet fordít arra, hogy a csaknem 2000 főből álló tanácsadói csoport minden egyes tagja megfelelő felkészültséggel rendelkezzen az ügyfelek kérdéseivel szemben, ezzel segítve őket döntésükben.

Forrás: http://www.netbiztosito.eu

Kérd tanácsunkat díjmentesen!


Vagy keress minket telefonon:

+36-20-333-3071

Tanuló balesetbiztosítás

Amit az ingyenes tanuló balesetbiztosításról tudnod kell!

Kevesen tudják, hogy létezik az állami ingyenes balesetbiztosítás, ami jár minden 3-18 éves közötti gyermeknek. Azt hogy melyik biztosító társaság nyújtja a szolgáltatást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által minden évben meghirdetett közbeszerzés dönti...

Nem adom a pénzem

Segítek tiszta vizet önteni a csordultig telt nyugdíjbiztosítás poharába

Tévhitek és a valóság     Az utóbbi időben egyre sűrűbben olvasom minden felé, mennyire lehúzzák a nyugdíjbiztosításokat. Ebben a cikkben szeretnék néhány tévhitet eloszlatni ebben a témában.

Alulbiztosítottsági kampány

ALULBIZTOSÍTÁSRÓL – ÉRTHETŐEN. LEGYEN VAGYONBIZTOSÍTÁSUNK NAPRAKÉSZ! Egy vállalkozás könnyen alulbiztosítottá válhat, amennyiben a vagyontárgyak tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget. Olvassa el hasznos útmutatónkat, hogy megtudja, mi...

Ajánlatkérés


Kérje
tanácsunkat
díjmentesen!





Csak egy perc!

Főzőlap kontra római tál - Avagy speciális üvegtörés

Az összetört kerámia főzőlapot kifizeti-e a biztosító, ugyanis tegnap a római tálat a feleségem ráejtette a több tízezer forintos kerámia főzőlapra?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesülhessen a legfrissebb hírekről, eseményekről!




Csak egy perc!

Eurók befőttes üvegben

Biztosítható-e a lakásomba félretett és gondosan elrejtett Euro?

Csak egy perc!

Drága lakatos Úr!

Az történt, hogy tegnap legkisebb gyermekem elhagyta a hátizsákját a kulcscsomójával együtt ezért Fülöpkét egy hétre eltitltottam az itnernettől. Ezután hívtam egy lakatost, aki mintegy 32.000 Ft-ért kicserélte a zárbetéteket. 

Fizessen drága rokon Kabos módra

Fizessen drága rokon Kabos módra

Nézzétek meg Kabos Gyulából milyen remek biztosítási ügynök lett volna, 4 perc alatt aláíratott egy életbiztosítást. Nézd meg hogyan segíthetnek a rokonok.

Csak egy perc!

Nagy Okoséknak, Okos biztosítás...

Lehet e biztosítást kötni az 5 éves Nokiámra, ha esetleg összetörném a "Könyvtár"-ból hazafele menet ?

Csak egy perc!

Buksi és az állatorvos...

A gyerekeknek van kutyája, macskája sőt és egy egyiptomi ugró egere is(ez utóbbi nálunk különösen veszélyeztetett állatnak számít). Ezekre lehet-e biztosítást kötni?