Célszerű bejelenteni az Astra-s igényeket

Mielőbb célszerű bejelenteni az Astra Biztosítóval kapcsolatos igényeket a Román garanciaalapnak

 

A MABISZ és a román biztosítási garanciaalap (FGA) megállapodott az Astra Biztosító hazai kgfb-károsultjainak kifizetéséről, amit a MABISZ teljesít. Az egyéb károsultak az FGA honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket a román garanciaalaphoz úgy, hogy az március 3-ig oda beérkezzék. Célszerű a kárkifizetési kérelmet, egyéb – például díj-visszatérítési – igénybejelentéseket is ugyanígy késlekedés nélkül megtenni az FGA felé - írja az MNB közleményében.

Célszerű bejelenteni az Astra-s igényeket

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a román pénzügyi felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalap írásos megállapodást kötött a román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) hazai károsultjainak kifizetéséről. Az egyezség szerint itthon a MABISZ fogadja, méri fel, szemlézi és fizeti ki forint alapon az Astra Biztosító hazai fióktelepe kgfb-biztosítottjai által okozott károkat az FGA nevében is azoknak a károsultaknak és követeléssel élőknek, akiknek ezt még nem rendezték és nem térítették meg.

 

A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán már jelenleg is végzi a MABISZ, javasolt, hogy az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül itt jelentsék be kgfb-kárukat. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz.

 

Az egyéb, nem kgfb jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján benyújtott – kárigényeket, illetve az Astra-szerződők által befizetett, de meg nem szolgált (akár kgfb) biztosítási díjakat az FGA téríti meg. Mint azt az ASF legfrissebb tájékoztatásában közölte a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), az FGA-hoz március 3-ig lehet megtenni magyar nyelven – kizárólag írásban – a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító kérelmet úgy, hogy azok addigra meg is érkezzenek. Célszerű a korábban az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is ismételten megküldeni.

 

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, meg nem szolgált díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is – akár együtt a többi dokumentummal – úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez. Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el.

 

A román hivatalos értesítőben (Bucharest Tribunal) 2016. január 21-én tették közzé, hogy a bukaresti törvényszék 2015. december 3-án elrendelte a román Astra Biztosító felszámolását. Ez azonban nem emelkedett jogerőre, mert január 29-én a román Astra Biztosító egyik fő részvényese fellebbezett a döntés ellen. A végső döntést bíróság mondja majd ki, amelynek időpontját még nem jelölték ki.

 

Az FGA honlapján közzétett közlemény szerint a román garanciaalap azt követően teljesít kifizetéseket a bejelentett, elismert igényekre a követeléssel élőknek, hogy a felszámolásról szóló döntés jogerőssé, véglegessé válik.

 

Az MNB – amely nem felügyeli az Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a MABISZ honlapján találhatók naprakész információk.

 

Tanuló balesetbiztosítás

Amit az ingyenes tanuló balesetbiztosításról tudnod kell!

Kevesen tudják, hogy létezik az állami ingyenes balesetbiztosítás, ami jár minden 3-18 éves közötti gyermeknek. Azt hogy melyik biztosító társaság nyújtja a szolgáltatást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által minden évben meghirdetett közbeszerzés dönti...

Nem adom a pénzem

Segítek tiszta vizet önteni a csordultig telt nyugdíjbiztosítás poharába

Tévhitek és a valóság     Az utóbbi időben egyre sűrűbben olvasom minden felé, mennyire lehúzzák a nyugdíjbiztosításokat. Ebben a cikkben szeretnék néhány tévhitet eloszlatni ebben a témában.

Alulbiztosítottsági kampány

ALULBIZTOSÍTÁSRÓL – ÉRTHETŐEN. LEGYEN VAGYONBIZTOSÍTÁSUNK NAPRAKÉSZ! Egy vállalkozás könnyen alulbiztosítottá válhat, amennyiben a vagyontárgyak tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget. Olvassa el hasznos útmutatónkat, hogy megtudja, mi...

Ajánlatkérés


Kérje
tanácsunkat
díjmentesen!





Csak egy perc!

Főzőlap kontra római tál - Avagy speciális üvegtörés

Az összetört kerámia főzőlapot kifizeti-e a biztosító, ugyanis tegnap a római tálat a feleségem ráejtette a több tízezer forintos kerámia főzőlapra?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesülhessen a legfrissebb hírekről, eseményekről!




Csak egy perc!

Eurók befőttes üvegben

Biztosítható-e a lakásomba félretett és gondosan elrejtett Euro?

Csak egy perc!

Drága lakatos Úr!

Az történt, hogy tegnap legkisebb gyermekem elhagyta a hátizsákját a kulcscsomójával együtt ezért Fülöpkét egy hétre eltitltottam az itnernettől. Ezután hívtam egy lakatost, aki mintegy 32.000 Ft-ért kicserélte a zárbetéteket. 

Fizessen drága rokon Kabos módra

Fizessen drága rokon Kabos módra

Nézzétek meg Kabos Gyulából milyen remek biztosítási ügynök lett volna, 4 perc alatt aláíratott egy életbiztosítást. Nézd meg hogyan segíthetnek a rokonok.

Csak egy perc!

Nagy Okoséknak, Okos biztosítás...

Lehet e biztosítást kötni az 5 éves Nokiámra, ha esetleg összetörném a "Könyvtár"-ból hazafele menet ?

Csak egy perc!

Buksi és az állatorvos...

A gyerekeknek van kutyája, macskája sőt és egy egyiptomi ugró egere is(ez utóbbi nálunk különösen veszélyeztetett állatnak számít). Ezekre lehet-e biztosítást kötni?