latni es latszani
| Szerző: Penznevelde

Vészhelyzetben métereket spórolhatsz a téligumikkal

A következő napokban a hőmérséklet szinte mindenhol +7 fok alá csökken, a nyári gumik ekkor már elveszítik a tapadásukat ezért balesetveszélyesek. Téli gumiabroncsok nem csak a mintázatban különböznek a nyáritól hanem a gumi összetételében is.

Váltson téli gumira

A nyári gumi téli körülmények között, azaz +7 fok alatt elveszíti a tapadását mert ridegebbé válik a talaj. Téli útviszonyok között bármikor eljöhet az a pillanat, amikor már nem a vezetőn múlik, hogy bekövetkezik-e a baleset, ha váratlan helyzet adódik. Ha a sofőrnek már nincs befolyása arra, hogy ő mennyi hellyel gazdálkodik, és adott egy viszonylag kis távolság akkor ott viszont már csak a tapadás az egyetlen ami segíthet neki.

 

 

A rendőrség szerint a járművek mellett a sofőröknek is át kell állni "téli üzemmódra", az évszak váltásra nem elég csak a járműveket felkészíteni. Megváltoznak a látási és időjárási viszonyok, és ezáltal megnő a fékút is, a megszokottnál sokkal nagyobb körültekintéssel és óvatossággal kell a közlekedésben részt venni. Tapasztalatok szerint sokan addig halogatják a téli gumi megvásárlását és/vagy felszerelését, amíg le nem esik az első hó, akkor viszont már sorban állás van a gumi szerelő műhelyekben.

Tanuló balesetbiztosítás

Amit az ingyenes tanuló balesetbiztosításról tudnod kell!

Kevesen tudják, hogy létezik az állami ingyenes balesetbiztosítás, ami jár minden 3-18 éves közötti gyermeknek. Azt hogy melyik biztosító társaság nyújtja a szolgáltatást, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által minden évben meghirdetett közbeszerzés dönti...

Nem adom a pénzem

Segítek tiszta vizet önteni a csordultig telt nyugdíjbiztosítás poharába

Tévhitek és a valóság     Az utóbbi időben egyre sűrűbben olvasom minden felé, mennyire lehúzzák a nyugdíjbiztosításokat. Ebben a cikkben szeretnék néhány tévhitet eloszlatni ebben a témában.

Alulbiztosítottsági kampány

ALULBIZTOSÍTÁSRÓL – ÉRTHETŐEN. LEGYEN VAGYONBIZTOSÍTÁSUNK NAPRAKÉSZ! Egy vállalkozás könnyen alulbiztosítottá válhat, amennyiben a vagyontárgyak tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget. Olvassa el hasznos útmutatónkat, hogy megtudja, mi...

Ajánlatkérés


Kérje
tanácsunkat
díjmentesen!





Csak egy perc!

Főzőlap kontra római tál - Avagy speciális üvegtörés

Az összetört kerámia főzőlapot kifizeti-e a biztosító, ugyanis tegnap a római tálat a feleségem ráejtette a több tízezer forintos kerámia főzőlapra?

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőkézből értesülhessen a legfrissebb hírekről, eseményekről!




Csak egy perc!

Eurók befőttes üvegben

Biztosítható-e a lakásomba félretett és gondosan elrejtett Euro?

Csak egy perc!

Drága lakatos Úr!

Az történt, hogy tegnap legkisebb gyermekem elhagyta a hátizsákját a kulcscsomójával együtt ezért Fülöpkét egy hétre eltitltottam az itnernettől. Ezután hívtam egy lakatost, aki mintegy 32.000 Ft-ért kicserélte a zárbetéteket. 

Fizessen drága rokon Kabos módra

Fizessen drága rokon Kabos módra

Nézzétek meg Kabos Gyulából milyen remek biztosítási ügynök lett volna, 4 perc alatt aláíratott egy életbiztosítást. Nézd meg hogyan segíthetnek a rokonok.

Csak egy perc!

Nagy Okoséknak, Okos biztosítás...

Lehet e biztosítást kötni az 5 éves Nokiámra, ha esetleg összetörném a "Könyvtár"-ból hazafele menet ?

Csak egy perc!

Buksi és az állatorvos...

A gyerekeknek van kutyája, macskája sőt és egy egyiptomi ugró egere is(ez utóbbi nálunk különösen veszélyeztetett állatnak számít). Ezekre lehet-e biztosítást kötni?